2007. augusztus 14., kedd

Ollé!

Szombat


Apámmal amekkora Fawlty Towers rajongók vagyunk, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a Paéla-t Manuel egészségére. Arra a megállapításra jutottunk, hogy minden tengeri ketyerének sósvíz íze van, csak a textúrájuk más. Továbbá volt még benne valami madár is, amire apám jobbnál jobb elméleteket gyártott:
Verzió 1: Nem tudom, mi volt ez, de az biztos, hogy úgy verték agyon.
Verzió 2: Biztos sirály, mert az tengeri állat.
Verzió 3 (ezt már miután el is mosogattunk) : Szerintem ebbe döglött Sirályokat szedtek bele.
Verzió / (ezt rakja össze mindenki otthon)
Vacsorára virsli volt. Apám, marokkón nevelkedett gyerek lévén kiszórt 5-5 virslit a két tányérra, majd kijelentette, hogy válasszak a két kínai betű közül. Amikor belekortyultunk a sörbe (virsli mellé alap) másodpercre egyszerre kezdtük el átkutatni a címkéjét. 1%. De sörös limonádéként tökéletes. Közben büszkén megállapítottuk, hogy hát igen, az 50%-os génegyezés. Majd belegondoltunk, hogy a csimpánzzal viszont mindkettőnknek 99%.

Vasárnap


Reggel megindultunk Figueres-be a Dalí múzeumhoz. Hát meg kell mondjam, a Spanyolok sokkal szimpatikusabbak, mint a franciák. Már az információs lány megvett. Csinos volt, kedves, segítőkész és tudott angolul, tehát a legkevésbé sem francia. Már maga az épület gyönyörű, és emellett viszonylag elég sok művét is tartalmazza. Amik mellesleg nem gyengék. Elsőre jó dolognak találtam, hogy lehet fényképezni. Majd miután az összes szerencsétlen túrista (gondolom nem szorul magyarázatra, hogy legtöbbjük milyen nemzetiségű volt...) fél óráig exponált a folyósó közepén, már nem tetszett annyira az elgondolás. A múzeum után megkerestünk egy kis francia települést, amit kinéztünk magunknak műholdképekről. Utána át a már megszokott strandunkhoz. Kifejezetten jól esett úszkálni egyet, én hülye, meg még húztam is előtte a számat, hogy biztos hideg lesz. De pont a legkellemesebb hűvös hőfok volt. Ki se akartam jönni. Aztán megindultunk hazafelé az autópályán. Az utakon nagyon érződik, hogy a franciák 88%-ának toxoplasmosis-a van. Lóbálják a kezüket, magyaráznak... (Apám szerint, ha el akarsz némítani egy franciát, akkor kösd össze a kezeit.) És ráadásul 10 kocsiból 4-en ott a tanuló matrica. Mi abban a tudatban közlekedünk, hogy belénk fognak jönni, csak azt nem tudjuk, mikor.

Úgyhogy a hétvége Spanyolország jegyében telt. Én élveztem ezt a két napot. Pihentető volt, még a sok utazás ellenére is.
Adios Amigos!

2007. augusztus 10., péntek

Déva vára

Franciákkal még mindig nincs meg az összhang. Amit rakunk reggelre eltapossák estére. Van olyan "holnapra nagyon fontos pont" amit a hét minden napján letettünk. Apám egyik este azt álmodta, hogy kanadában dolgozunk és hatalmas medvék járnak be az építkezésre, és nem lehet tőlük dolgozni. Ez szerintem mindent elmond.

Kedden háromnegyed órát szoptam a nyakig érő sárban a semmiért. Ezalatt az emberiségbe vetett halovány hitem legapróbb morszái is beleáztak a ragadós, nedves, mocskos, undorító, iszapos, lucskos, förtelmes, lélekgyilkos, idegölő, pusztító, süppedős, ingoványos, szénné ázott (a tribute to Ádi) homokba.

Mellesleg szörnyű rádöbbenni, hogy az ember hazugságban éli le az életét. Abban a tudatban nőttem fel, hogy én egy gyerek vagyok. Erre most azt mondja mindenki, hogy én egy felnőtt vagyok. Ezt még legalább 60 év mire megemésztem.

2007. augusztus 8., szerda

Az első hét

A lakás


Bár egyik irányból nagyon jó helyen vagyunk (oui, le park), a másikból már kevésbé. Az arabok éjjeli bandázásai nem túl kellemesek, azoknak, akik napi tizeniksz órákat dolgoznak. (lásd később!) Na és emellé még jön az, hogy a két oldal között ott a lakás, ami szintén érdemel egy-két szót. Kezdve ott, hogy amikor megérkeztünk, nem volt semmink, csak
1 partvis, 1 felmosó (közös nyéllel), kislapát
1 fém polc, ami az első mozdításnál elhajolt
1 mosogató, 1 mikró, 1 gáztűzhely, 1 hűtő, 1 gázbojler
1 fiókos szekrény
1 zuhanyzófülke, melynek úgy nyílik az ajtaja, hogy 38cm hely van bemászni (hiteles adat)
1 csap, amit, ha elzársz, nem lehet kinyitni
6 matrac, 3 ágy és 12 párna
Csak hogy érzékeltessem az arányokat. Ja és miután felkapcsoltuk a lámpát a nappaliban, soha többet nem lehetett leoltalni. Le kellett kapcsolni a biztosítékot, és kicsavarni az égőt. De az se volt ám egyszerű, hogy megtaláljuk a jó kapcsolót. Torpedóban már rég elvéreztünk volna. Hét közben kaptunk bútorokat és egy mosógépet, a többlet párnát meg elajándékoztuk. Összerakásukra sajnos nem volt időnk a munka miatt. Egyszer nekifutottunk a fiókos szekrény ikertestvérének, de feladtuk a fiók után. Majd kaptunk szerszámokat kölcsön. Szombaton mire felkeltem, apám már összerakott két éjjeli szekrényt, 4 széket, és addigra már egy mosáson is túl volt. Aztán közösen összeraktuk a maradékot, amire rá is ment a nap. Most úgy ahogy használható a kégli. De inkább szeretnénk egy másikat.

Bonjour, nous sommes les géometres


Hétfőn átvettük a munkát a francia kollégától. Ergo 3 használható pontot. Erre rá is ment a nap. Kedden ránkállt a bobcat, szerdán 90 km/h-s szél volt, de minden napra jutott valami. A franciákkal nem könnyen értünk szót, és nem a nyelvi akadályok miatt. De a nővel, aki a földmunkát intézi egész jól megértjük egymást. Kedvenc jelenetem, amikor a francia, meg a magyar építésvezető beszélget. A bősz gall csípőre tett kézzel pattogósan, franciásan magyaráz, a magyar meg felnéz ültéből, és halál nyugodtan válaszol.

Gyorskassza


Szombaton első teljesen önerőből való vásárlásom végén előrelátóan besoroltam a gyorskasszához. Egy idős francia pár állt előttem, egy tömött kosárral. Gyorsan felnéztem, hogy mégis mennyire gyors a kassza. Max 15 termék. De mivel ők ketten vannak, 30-at hoztak. Hát mondom, ezt jól benéztem. Szép komótosan felpakoltak, túloldalt ugyanazzal a nyaktörő tempóval vissza, majd kiderült, hogy a nőnek nem jó a bankkártyája. Ekkor kiszórták az összes aprójukat (fogadok fele még frank volt) majd elkezdték megszámolni. 20 perc. Majd elkezdték szétválogatni, hogy melyik terméket ne vegyék meg. Mire sorra kerültem megtapsolt az egész kerület. Így tartott 3/4 órába fél kiló kenyér megvásárlása.

Strand


Vasárnap egy kis Földközi-tengerrel jutalmaztuk magunkat. Narbonne és Perpignan közé lőttük be a GPS-t.
-Hoztunk törölközőt?
-Na azt nem.
-Pulóver van nálunk?
-Csak egy.
-Akkor az most elkezd átalakulni törölközővé, mire odaérünk az lesz.
Először búvárkodtunk a sziklák közt, de alig lehetett látni, majd felkapaszkodtunk egy embertelen sziklafalba vájt ösvényen, és elsátáltunk egy közepesen eldugott strandig, ami iszonyat fasza volt, és még látni is lehetett a vízben. De én ott már csak úszkáltam. Szépen leégtünk. Hazafelé beugrottunk Carcassonne-be de nagy volt a tömeg, úgyhogy lőttünk pár fotót, aztán jöttünk haza.

2007. augusztus 3., péntek

Út Franciaországba

Az ideút elég könnyen ment, mi futottuk a legjobb időt. Csak sajnos az átlag nyugat-európai autós sokkot kap a lakókocsi látványától és behúzódik a belső sávba, függetlenűl attól, hogy milyen messze van még. Egyszer egy busz olyan közelről vágott be elénk, hogy alig bírtuk nyomni a féket, meg a dudát. Mit ne mondjak, rendesen leizzadt a blokkolásgátló, hát még mi... Másik érdekesség, hogy egyszer átvitt az út egy hídon, ahol éreztük, hogy kicsit erősebben fúj a szél. Apu mondta, hogy nézzek ki, milyen magasan vagyunk. Kinéztem, mondom, ez legalább 100 m magas, híd végén sasszememmel viszanéztem, és látom, hogy "höhe 182m". Másik számora jópofa közjáték Németországból, hogy Fater a dunahídon kijelentette, hogy akkor most visszamegyünk a budai oldalra. A Franciaországba való átérést egyértelműen jelezte a német precizitás megszűnése. Francia autópályán azt se lehetett eldönteni, hogy melyik kiágazás kijárat, és melyik parkoló. A fizetőautópályán meg max 100 km-t ha tudtunk haladni, aztán utunkat állta egy baleset. Akkor onnan pánikszerűen ki, ezután bolyongtunk kicsit a francia vidéken. Konkrétan a parkoló azt jelentette ott, hogy az útépítésből megmaradt betont kiloccsantják az út mellé, és tesznek rá egy kukát. Mindezt a puszta közepén. Hálistennek a GPS kimentett minket, mint mindig. Onnan már egész jól jöttünk. Kitisztult az út, és egész szép településeken jöttünk keresztül. Onnan már az lett a top prioritás, hogy szállást találjunk, ami azért nem volt egyszerű, mert mindig utólag voltak kitáblázva. Amikor az egyikre mégis sikerült rákanyarodni időben, kacskaringóztunk 300 métert úttalan utakon, majd a Váratlan uatzásból már jól ismert környezet fogadott. Ahogy bekanyarodtunk, megugrálta a kocsit egy foxi, majd ahogy beljebb értünk, láttuk, hogy nincs is ott semmi, csak egy pajta, pár fehér tehén (mert itt fakók a tehenek, apám szerint ennyire savas az eső), meg pár megszeppent német túrista. Akkor egy gyors egymásranézéssel megbeszéltük, hogy minket igazából nem is érdekel ennyire a francia folklór. Aztán bekeveredtünk egy normálisabb településre, ahol az első helyen, ahova bementünk ugyan nem volt már hely, de átküldtek 200 méterrel arrébra, egy sokkal jobba, ahol egyedüli vendégek voltunk. Szép kert, fűtött medence, meg minden ami kell. Amúgy szerintem a házigazdák biztosan nem született franciák voltak. Ahhoz túlságosan is jófejek voltak. Én éjjel még belekezdtem egy Jaun-Paul Sartre könyvbe. Iszonyat büszke voltam magamra, hogy értem, de 5 oldal után leraktam, mert már nagyon fáradt voltam. Reggel felderítettük a falucskát. Volt benne egy kastély. Jópofa volt. Majd útnak eredtünk. Én elnéztem véletlen egy táblát, és az egyik hidat, amit szegény apám már otthon kinézett magának, mint látványosságot (világ legnagyobb kovácsoltvas hídja) jól elkerültük, mondván, hogy az 30 km kiesés, majd egyszercsak bejött jobbról. Ekkor én egy kobramarás gyorsaságú csuklómozdulattal ráirányoztam a fényképezőt, és sikerült lekapnom. Biztonság kedvéért rávillantottam még egyszer amiből egy elmosódott sziklafal lett. De a Millau-i hídnál le tudtuk fényképezni egymást szerencsére. Eszméletlen, hogy mekkora. Minden értelmében hatalmas. Majd mikor megérkeztünk a szállásra, kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy velünk bővült 10 fősre a fehér kisebbség. De majd csak megszokjuk. Hogy jellemezzem a helyzetet: megérkezünk, apám kinyitja az ablakot, majd ideszól: "Bence! Érdekel az Algéria - Korzika meccs? Mert most játszák a téren." De túloldalról meg golfpálya van. Úgyhogy nem tudom felmérni, hogy a szociális háló melyik részére estünk. Bár apám szerint itt több a munkanélküli segély, mint amit mi keresünk. Hát majd meglátjuk.